Felajánlotta, hogy megcsalja velem a feleségét – a neves, jóképű, híres-hírhedt, középkorú közszereplő pasinak a képébe nevettem. Ja, hogy ez már így megy? Én lennék a kegyelt, aki megkapja a lehetőséget, hogy egy óra erejéig, egy belvárosi luxusszállodában boldoggá tehessem az asszony háta mögött? Ma már ezzel a mondattal ismerkednek a férfiak? Vagy az ismertség bármire feljogosít?
Miután kinevettem, kellemetlenül érezte magát. Ilyennel nemigen találkozik – a gyönyörű, láthatóan elszánt kislány nem omlik a karjaiba, ha ő engedélyezi – ismeretlen helyzet. Alkudozni kezdett. Ígért. Fizeti a kávémat. Esetleg második találkozást, még jobb hotelban. Szép táskát. Vigyen el titkos vacsorára egy külvárosi presszóba? Mit szeretnék? Ő kapcsolatot nem. Bulvárt nem. Botrányt nem – engem igen. Akkor?
Emberi játszma volt, ahogy lassan a fél világ be lett ígérve, a buta, könnyű, szőke lányba vetett hite pedig ezzel egyenes arányosan szertefoszlott. Lesett jobbra-balra, félt és izgatta egyszerre, hogy látja-e valaki. Nem fedtem fel semmit abból, ki is vagyok, hagytam játszani, nevetségessé válni. Dühbe jött és “sajnálhatod” felkiáltással odébb állt – a Városliget egyik távolabbi padjáról egy csinos barna kislány és a barátnője pár perc alatt eltűnt vele a parkolóban…
Kommentek