“Te hogyhogy nem a bájaidból élsz?” – tette fel a kérdést fővárosunk budai oldalán a jóképű, sármos, meglehetősen jó anyagi körülmények között élő ügyvéd, akihez egy pitiánér ügy miatt rövid látogatást tettem. A döbbenet azonnal kiült az arcomra, aztán csábító mosollyal figyelmeztettem, hogy tanultam én már annyit az életemben, hogy meg fogok állni a saját lábamon is, ne aggódjon…
Vagy mégis van okunk aggódni?
Korosztályom, a mai 20-35 évesek igenis nagy része sugarbaby. Magyarázhatjuk ezt a képzetlenséggel, az ország nehéz anyagi helyzetével, a fiatalság megfizethetetlenségével, de szerintem az alapja mindennek az a rengeteg magányos férfi és nő, akik az 50-es éveik során egyedül maradnak ( párjuk, gyermekeik új életet kezdenek, elreppennek ), a legújabb Iphone pedig már nem elég jó társuk a magányos péntek és szombat estékre, ezért szép, vidám, fiatal lányokat keresnek – közben úgy érzik, jóra adják a “támogatást”, mert a lány tanul, szépül, világot lát. Ez napjaink trendje, és aki egy kicsit szebb arccal vagy formásabb testtel jött a világra, máris megvan 10-15 évre a biztos keresete. Sugarybabynek lenni a lehető legkényelmesebb munka; mindened megvan egy mosolyért cserébe, és boldoggá teszel valakit, akinek rajtad kívül mindene megvan.
Mikor a sokadik önéletrajzomra sem jön válasz, diplomával és idegen nyelvekkel raktárosnak kényszerülök jelentkezni egy multihoz, vagy az utolsó utáni alkalmi munka is kicsúszik a kezeim közül, mert egy rokon néninek nagyobb szüksége van rá, akkor persze elgondolkodom. Klasszikus, szőke, kék szemű, modell-alkatú lány vagyok, s ha a szakmámban nem tudok érvényesülni, talán ez a sugar-trend még erőt is adhatna ahhoz, amire vágyom a jövőre nézve – és mégsem hiszek benne.
Képtelen lennék napjaink luxusprostija lenni – és nem érdekelne, ha Gucciba csomagolnának.
Kommentek